Korábban soha nem foglalkoztatott, hogy mi fog történni másnap. Minden egyes napot éltem és megéltem, munkáról vagy szórakozásról volt is szó, s e hozzáállás nem kevés bajba is sodort nem egyszer. De mit lehet tenni, Carpe Diem, úszni kell az árral, ha bajba keveredsz és nincs aki kihúzzon onnan, Neked kell kimásznod belőle, különben beleragadsz és Isten tudja hol fogsz kikötni az életben.
Most, hogy 25 évesen az összes korábban kevert kulimászból kikecmeregtem, egy ideig bugyután néztem magam elé, hisz korábbi komolyabb céljaim mindig elhomályosultak az épp aktuális problémáim megoldásának erőfeszítései mellett, aztán egyszer csak rádöbbentem, mostantól minden másképp lesz. Hosszútávú terveket fogok szőni, elkerülve bút és bánatot, már persze legjobb tudásom szerint.
Igen ám, de lehet-e mindezt úgy csinálni, ha maradok az eddig megszokott környezetemben? Nyilvánvalóan nem, így aztán váltani kell, ez az, amire szükségem van a további fejlődéshez. Egy utolsó nagy környezetváltozás.
Munkakeresésre adtam hát a fejem, voltak ugyan körvonalak, melyek mentén majd haladni szerettem volna, de a jelentkezések lefutási ideje túl sok időt hagyott gondolkodni, így a tervek gyorsan változtak.
Egy gondolat azonban folyamatosan aggodalomra adott okot, mégpedig a "vajon mi fog történni eztán?". Mi lesz holnap?
